2012. február 29., szerda

Lekváros piskóta tekercs


Ez az a süti amit rengeteget sütöttünk régebben, aztán
valahogy elfelejtkeztem róla.
Pedig nagyon sokféle krémmel, lekvárral
meg lehet tölteni.
Az a baj, hogy egy tekercs nem elég, legalább
kettőt kell sütni.
Én most mégis egyet készítettem, mert
másik süti is készült.
Egyszerű és mindenki szereti kategória.
De azért én felteszem ide a blogba, mert Dórinak 
segítség.:)

Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás
8 kanál kristály cukor
8 kanál liszt
4 kanál víz
fél csomag sütőpor

A töltéshez:

most barack lekvár
bármilyen krém

Elkészítés:

A 4 tojást egyenként felütöttem és a robotgép táljába öntöttem.
Beletettem a kristály cukrot és a legmagasabb fokozaton
habosra kevertem.
Beleszitáltam a lisztet, hozzáadtam a sütőport, vizet, de
ezeket már csak lazán beleforgattam a tojásos
masszába.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem.
Légkeveréses sütőben 200 fokon sütöttem 10 percet, 
majd a hőfokot lecsökkentettem 175 fokra és még
így is sütöttem 5 percet.
Persze a sütési idő mindenkinél máshogy alakulhat.
Közben hústűvel szoktam nézni, hogy nem-e
ragad még a tészta.

Mikor megsült, kiemeltem a tepsiből a sütőpapírral együtt és
feltekertem.
Így nem törik el a tészta.
Megvártam míg kihűlt, ezután barack lekvárral töltöttem.













26 megjegyzés:

  1. És megint egy jó ötlet.:-) Ezer éve nem sütöttem, pedig egyszerű és nagyon finom. Bár egy tekercs valóban nem elég, hacsak nem valami "nehezebbel" töltöm.
    Köszönöm Nelli!

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvenc! Húú, most megenném! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nellikém!Gondolom most nem nagyon van időd sütögetni a lányok mellett!:)

      Törlés
  3. Én csak boltiban ettem eddig ilyet, mert félek nekifogni a feltekerés miatt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati!Ne félj tőle!Először én is féltem.Nekem is kicsit eltörött most, de azért finom volt nagyon.:)

      Törlés
  4. Hú Nellike,de szépek,olyan beleharapnék:),nálunk is nagy kedvenc.Puszi.

    VálaszTörlés
  5. Nemcsak Dórinak segítség! Köszi, Nelli!

    VálaszTörlés
  6. Mi is szeretjük nagyon ! Guszta lett a tiéd Nelli! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szeretem, egyszerű, gyors és igazán finom...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla!Vizsgák lezavarva?Remélem túl vagy már rajta!

      Törlés
  8. Örök klasszikus, ki ne szeretné:) Az egyik legegyszerűbb és legfinomabb süti:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike!Te mivel szoktad tölteni?Anyukám gesztenye krémmel is szokta.

      Törlés
  9. Kedves Nelli! Nem akarok kekec lenni, de azt írod: a piskótához 4 tojás kell.. majd azt, hogy a 6 tojást egyenként felütöttél... most akkor hány kell? :)) a sütid nagyon guszta, mi is szeretjük.

    Macus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Macus!Köszönöm szépen, hogy szóltál!Rögtön javítom is.
      Először 6 tojásból szerettem volna sütni, de rájöttem, hogy úgy vastag lesz a piskóta.Gondolom így írhattam el.Elnézést érte!:)

      Törlés
  10. Hmmmmm, Nelli! Ez egy nagyon jó 5let! És milyen gyors és 1szerű! Puszi érete!

    VálaszTörlés
  11. Nelli, egy szeletet szívesen megennék, nagyon guszta!:)

    Megkérlek, nézzél be hozzám szeretnélek meglepni egy díjjal.
    Örülnék, ha elfogadnád!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Roza!Szívesen küldenék Neked!
      Köszönöm szépen a díjat, megyek is megnézem!:)

      Törlés
  12. Az én párom kedvenc sütije! Rég sütöttem, pedig milyen egyszerű és nagyszerű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így voltam vele.Pedig régebben sokszor előfordult nálunk, különböző töltéssel.:)

      Törlés
  13. De finom süti, és milyen régen sütöttem. Teljesen elfeledkeztem róla, pedig mindenki szereti.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...