2011. március 23., szerda

Sajtos-zöldséges csirkemell pirított tésztával



Ma ez a finomság készült nálunk ebédre.
Voltatok már úgy, hogy neki akartatok állni főzni, de semmi nem jutott eszetekbe, hogy mit kellene ma főzni?
Nyitogattam a hűtő szekrényt és a szekrényt alapanyagok után kutatva, de akármit kigondoltam mindent elvetettem, hogy  ez vagy az miért is nem jó.
A fagyasztóban találtam csirke mellet és gondoltam valami jó kis tejszínes ragut kellene belőle készíteni.

Hozzávalók: 

1 csirke mell
1 db sárgarépa
1 szál póréhagyma
1 marék trappista sajt
2 db Mackó vagy Medve sajt  (bármilyen fajta natur tömlős is jó)
kevés olaj, fűszerek ízlés szerint (nálam:só, bors, szerecsendió, 
fokhagyma, ízvarázs, bazsalikom
3 evő kanál tejföl
3 dl tej
megfelelő mennyiségű víz 



Elkészítés: 

A megmosott póréhagymát felkarikázom, majd kevés olajon megsütöm.
Rádobom a karikára vágott sárgarépát. Mikor a sárgarépa színe már szépen kiolvadt, akkor rádobom a csíkokra vágott csirke mellet és fehéredésig pirítom.
Ezután felöntöm kicsi vízzel és beleöntöm a 3 dl tejet is.
Fűszerezem, amikor már puha a sárgarépa és a hús is akkor teszem bele a tejfölt és a Mackó sajtot, és még egy-két percig forralom. A legvégén egy marék trappista sajtot keverek hozzá.
Be fog sűrűsödni pár perc alatt a sajtoktól és a tejföltől.
Én pirított csavart cső tésztával tálaltam. 

4 megjegyzés:

  1. Nellike, én mostanában majdnem minden nap így vagyok. Mondhatni alkotói válságban szenvedek.

    De ez a kis totyakos husika, nagyon jó ötlet ! :)

    VálaszTörlés
  2. Nálam is állandó dilemma, hogy ugyan mit főzzek... Én néha úgy érzem nem is tudok főzni...:(
    Nagyon guszta lett.
    Szeretem az ilyen tésztás dolgokat:D

    VálaszTörlés
  3. Ma én is így voltam, Nelli! Semmi ötletem nem volt, és kedvem sem nagyon főzni. De nálam nem ilyen finomság készült csak egy kis borsófőzelék lett! De a napokba bevetem ezt a jó kis receptet. Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Anyus ma is nagyon finomat alkottál a fiúknak otthon! Azért ilyenkor is hiányzik, hogy otthon legyek:) De nemsoká már saját konyhám lesz!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...